
Budapesten százezren, Szegeden, Debrecenben és Pécsen több ezren használják már a Revolutot – áll a londoni székhelyű fintech közleményében. A cég eddig 172 milliárd forint értékben dolgozott fel tranzakciókat Magyarországon.
Az évet nyolcadennyi ügyféllel kezdte a Revolut Magyarországon. A közlemény szerint:
A vállalat azért tudta ilyen gyorsan bővíteni felhasználói táborát Magyarországon, mert lehetővé teszi felhasználóinak, hogy kiemelkedően jó valutaárfolyamon tudjanak külföldön vásárolni vagy egy másik országba pénzt utalni.
A sikerhez azonban lehetett némi köze a nyár közepén elindított reklámkampánynak, amely minden meghívott új regisztráló után pénzzel jutalmazta a meghívót küldő felhasználókat.
A Revolut felhasználói tábora elképesztően gyorsan bővül. Csupán október hónapban 40 ezer új felhasználót üdvözölhettünk Magyarországról
– idézi a közlemény Nicoleta Scarlatot, a Revolut közép-európai bővülésért felelős vezetője. A cég jövőre az 500 ezer magyarországi felhasználót célozta meg.
Szólj hozzá