A ChatGPT eddig teljesen reklámmentes volt, de egy nemrég kiszivárgott kódrészlet arra utal, hogy az OpenAI most először készülhet hirdetéseket megjeleníteni a platformon.

A jelek magából az alkalmazásból származnak: a ChatGPT appjának kódjában olyan utalások kerültek elő, amelyek arra engednek következtetni, hogy a cég egy tesztverzióban hirdetési és vásárlási funkciókkal kísérletezik.

Az első nyomok az Androidos béta-verzióban jelentek meg

A kódot Tibor Blaho számítógépes mérnök találta meg a ChatGPT Android-app béta kiadásában. A felfedezett elemek olyan megnevezéseket tartalmaznak, mint „ads feature”, „bazaar content”, „search ad” vagy „search ads carousel”. Ezek alapján nem egyszerű reklámfelületekről, hanem kereséshez és vásárláshoz kötődő hirdetési megoldásokról lehet szó.

Altman korábban nem rajongott az ötletért

Sam Altman vezérigazgató korábban úgy fogalmazott, hogy a hirdetések csak “last resort”, vagyis végső megoldás lehetnek. Az utóbbi hónapokban azonban már jóval nyitottabban beszélt erről. Egy júniusi podcastban azt mondta, nem zárkózik el a reklámoktól, sőt említett olyan területeket is, ahol szerinte kifejezetten jól működhetne ez a modell.

A célzott hirdetésekben komoly üzleti lehetőség rejlik

A ChatGPT-vel folytatott beszélgetések során az OpenAI rengeteg, személyre szabható információhoz jut. Ez lehetővé teszi, hogy a hirdetések nagyon pontosan célzottak legyenek – ami egyszerre növeli a hatékonyságot és jelentős üzleti értéket is teremt.

Az üzleti háttér: egyre nagyobb szükség van új bevételi forrásokra

Az OpenAI jelenleg nem termel profitot, miközben 2025-re 13 milliárd dolláros bevétellel számol a ChatGPT prémium előfizetéseiből. Ezt azonban nagyjából 22 milliárd dollárnyi kiadás ellensúlyozza, elsősorban a chipekbe, adatközpontokba és a modell fejlesztéséhez, illetve működtetéséhez szükséges infrastruktúrába irányuló beruházások miatt.

A HSBC elemzése szerint a vállalat 2030-ra sem feltétlenül válik nyereségessé. A számítások alapján még a Microsofttal és az Amazonnal kötött, összesen közel 300 milliárd dollár értékű felhőkapacitás-bérleti szerződések sem biztos, hogy fedezik az OpenAI növekedési igényeit. A következtetés egyértelmű: még ha a prémium előfizetések tovább nőnek is, további bevételi forrásokra, például reklámokra lehet szükség a pénzügyi hiány mérsékléséhez.

(Forrás: fintech.hu)

(Borítókép: Depositphotos)


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?