A Prudential Regulation Authority (PRA) engedélyezte a Revolut Bank UK Ltd.-nek, hogy kilépjen a „mobilizációs” szakaszból, és elkezdje banki tevékenységét az Egyesült Királyságban.

Ez 13 millió, már meglévő egyesült királyságbeli ügyfelet érint, és összhangban van a Revolut nemrégiben közzétett tervével, mely szerint a cég 3 milliárd font (4 milliárd dollár) befektetését és 1000, magasan képzett szakembereknek szóló pozíció megnyitását tervezi az Egyesült Királyságban.

E mérföldkő elérése lehetővé teszi, hogy a Revolut Bank UK Ltd. teljes körű engedéllyel rendelkező bankként biztosíthasson számlákat mind a lakossági, mind az üzleti ügyfeleinek. Ugyanakkor a továbbiakban olyan letéti számlákat kínálhat a Revolut, melyeknél a jogosult betéteket az FSCS védi, valamint megnyílik az út a szolgáltatáspaletta jövőbeni bővítése – pl. hitel- és egyéb termékek bevezetése – előtt.

A Revolut az elkövetkezendő napokban megkezdi a folyószámlák fokozatos kibocsátását az új ügyfelek számára, először egy kisebb csoportnak, aztán a következő hetek során egyre több személynek, hogy a folyamat biztosan ne befolyásolja a felhasználói élményt. A meglévő ügyfelek esetében nem lesz azonnali változás, és a felhasználók Revolut appja és -kártyái a szokásos módon fognak működni. A következő napokban a cég tájékoztatni fogja ügyfeleit az új bankhoz való áttérésről. E folyamat teljes hossza várhatóan pár hónap lesz. Itt találhatók további részletek az átállási folyamatra vonatkozóan.

„Stratégiai szempontból már régóta fontos a Revolut számára, hogy vízre bocsáthassa bankját az Egyesült Királyságban, így ez fontos fordulópontot jelent a cég történetében. Hazai piacunk az Egyesült Királyságban van, minden terjeszkedésünk onnen indul ki. Izgatottan várjuk, hogy a banki szolgáltatások teljes tárházát elérhetővé tegyük a több milliós egyesült királyságbeli ügyféltáborunk számára, hogy ott is ugyanolyan innovatív felhasználói élményt nyújthassunk, mint Európában. Ez a legelső kulcsfontosságú lépés végső célunk felé, hogy a miénk legyen az első igazán globális bank” – nyilatkozott Nik Storonsky, a Revolut társalapítója és vezérigazgatója.

„Az, hogy a hazai piacon bankká válhattunk, sorsfordító pillanat a cég történetében. Ezt csakis fáradhatatlan összpontosítással, elkötelezettséggel és a végtermékben való hittel tudtuk elérni. Ezen engedély megszerzése a következő fejezet miatt is rendkívül fontos, ugyanis lehetővé teszi, hogy szélesebb termékválasztékot kínálhassunk, pl. hiteltermékeket, kiegészítve innovatív szolgáltatásaink sorát, melyeket naponta használnak ügyfeleink. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy továbbléphessünk küldetésünk megvalósítása felé, és a lehető leggördülékenyebb, biztonságosabb és felhasználóbarátabb banki élményt nyújthassunk az egyesült királyságbeli ügyfeleinknek” – mondta Francesca Carlesi, a Revolut Egyesült királyságbeli részlegének vezérigazgatója.

A Revolut egyesült királyságbeli bankjának elindítása a vállalat terjeszkedési tervei szempontjából is fontos, hiszen új horizontot nyit meg. A vállalat nemrégiben jelentette be, hogy öt év alatt 10 milliárd fontot (13 milliárd dollárt) szándékszik a nemzetközi terjeszkedésre fordítani, emellett 10 000 új pozíció megnyitását tervezi. 2030-ig 30 új piacra szeretne betörni, ennek kivitelezéséhez pedig már hozzá is látott: idén Észak- és Dél-Amerikában kulcsfontosságú engedélyekről számolt be, és 2025-ben jelentős eredményeket ért el más térségekben is a terjeszkedés terén.

(Forrás: Sajtóközlemény)

(Borítókép: Depositphotos)


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?