Az X kriptós közössége az elmúlt hetekben lázban égett, hála egy valóban úttörő projektnek. A MIND of Pepe fejlesztőinek ugyanis sikerült létrehozni egy teljesen autonóm, mémtoken-alapú AI ügynököt.

A fenti állítást mi sem bizonyítja jobban, mint a projekt előértékesítése. Alig 3 hónap alatt, több mint 11 millió dollár gyűlt össze – ez nagyjából 4 milliárd forintnak megfelelő összeg. Ez ráadásul lehet, hogy csak a kezdet, mivel egyre több olyan véleményt lehet látni, miszerint a listázást követően akár a legnagyobbak közé is bekerülhet a projekt.

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az előző néhány hónapban micsoda népszerűségre tettek szert az AI-t használó kriptók. A Virtual Protocol ($VIRTUAL) értéke például egyetlen év alatt 2000 százalékkal emelkedett!

Elnézve az érdeklődést, az egyedi felhasználási módot és a bevétel alakulását lehet, hogy a MIND lesz a következő szupersztár?

Mit tud a MIND of Pepe?

Amint az a projekt hivatalos weboldalán is olvasható, a MIND tokenek az AI ügynökök tudását egyesítik a mémtokenekkel. Ez egy teljesen önálló ügynököt eredményez, amely képes bármilyen külső irányítás nélkül is döntéseket hozni.

Így például X-en a MIND képes lesz felvenni a kapcsolatot különböző kriptó-véleményvezérekkel. Ez azonban még nem minden: akár aktuális hírekről, sőt az éppen népszerű kriptókról is képes lesz posztolni. Mindezt teljesen autonóm módon, bármilyen emberi beavatkozás nélkül.

Itt viszont még egyáltalán nincs vége a MIND előnyeinek. A MIND of Pepe mögött álló mesterséges intelligencia akár új kriptókat is képes lesz piacra dobni. A felsoroltaknak köszönhetően pedig nem zárható ki, hogy a projekt egyesítheti az erősen fregmentált kriptószektort.

Továbbá a csapat tervei szerint a kereskedők gyorsabban és egyszerűbben juthatnak információhoz a legfrissebb kriptókról. Ennek egy részét már most meg lehet tekinteni, mivel a MINDagent névre keresztelt ügynök május 11-e óta aktív X-en.

A követők első kézből értesülhettek a legfontosabb bálnamozgásokról, hirtelen árfolyamváltozásokról illetve intézményi kriptóvásárlásokról.

Nézd meg a MIND of Pepe oldalát itt

Miért pörög az AI Agent szektor?

A Coingecko adatai szerint az AI Agent, vagyis AI ügynök kategóriába tartozó kriptók értéke 3 hónap alatt 300 százalékkal növekedett. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy 4.8 milliárd dollárról a teljes market cap egészen 15.5 milliárd dollárig emelkedett.

Meg kell jegyezni, hogy ezt a csúcsot ugyan némi korrekció követte, a teljes méret azonban még így is a 9 milliárd dollárhoz közelít.

Ryan Lee, a Bitget kutatója a témával kapcsolatban elmondta, hogy a folyamat, amit látunk egyáltalán nem a véletlen műve. Ahogy Lee fogalmaz:

Az AI és a blokklánc technológia egyesülése számos innovatív lehetőség előtt nyitja meg a kaput. Elég, ha ezzel kapcsolatban az autonóm kereskedésekre vagy az árfolyam-előrejelzésekre gondolunk. Mindez elképesztő hatást gyakorolhat a folyamatosan változó kriptószektorra.

Szintén nem lehet megfeledkezni az okosszerződések szerepéről. Ez a technológia ugyanis lehetővé teszi, hogy minden tranzakció transzparens módon, ellenőrizhető körülmények között menjen végbe.

Miben jobb a MIND of Pepe mint a vetélytársai

Bár a MIND ötlete nem teljesen egyedi, megvalósítása mégis kiemelkedő. Ilyen volt például az AI-alapú web3-as token, a Kaito AI vagy a kriptoelemzésekre létrehozott AIXBT.

Bár mindkét projekt elképesztő sikereket tudott elérni, több szempontból is elmaradnak a MIND által kínált lehetőségektől. A MIND ugyanis mindezen funkciókat mesterien képes vegyíteni a mémtokenek világával. Ennek köszönhetően jóval szélesebb rétegeket szólíthat meg a MIND of Pepe, amiből a legnagyobb hasznot a korai befektetők húzhatják.

Szintén lényeges különbség hasonló projektekkel szemben a tokenomika. A MIND ügynöke ugyanis a teljes tokenkészlet negyedéhez hozzáférhet. Tagadhatatlan, hogy ez a lépés veszélyekkel is járhat, ennek ellenére a befektetők által megszerezhető hozam is magasabb.

MIND of Pepe elemzés

A MIND of Pepe projektjére indulása óta egyre többen figyelnek fel. Ennek köszönhetően a csapat már több mint 11 millió dollárt gyűjtött össze. A siker egy teljesen autonóm AI ügynöknek köszönhető, ami képes lesz a mesterséges intelligenciát a mémtokenekkel ötvözni. Mindez a befektetők számára automatikus kereskedéseket, profi elemzéseket és friss híreket jelent. A MINDagent május 11-én az X-en elérhetővé vált, így bárki első kézből győződhet meg arról, hogy mit is tud a MIND.

Az indulásra a közeljövőben sor kerül, ezért ha nem akarsz lemaradni a potenciálisan magas hozamok lehetőségéről, itt lehet az idő, hogy csatlakozz! A projektet az alábbi linken keresztül érheted el, míg a vásárlást ETH és BNB hálózatokon, illetve bankkártyával is elvégezheted.

Figyelem! A cikkben szereplő információk nem minősülnek befektetési tanácsnak! Mielőtt kriptovalutát vásárolna, mindig végezzen alapos kutatómunkát, és tájékozódjon az adott eszközről!

A cikk a Clickout Media megbízásából készült.

(Szerző: Clickout Media)

(Címlapkép: Depositphotos)


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?