A múlt hét végére jelentős veszteségek sújtották a vezető technológiai részvényeket, noha az Nvidia a hét közepén ismét minden várakozást felülmúló eredményeket tett közzé.

A piac azonban csak rövid időre lélegzett fel – a chipgyártó pozitív jelentése nem volt elegendő ahhoz, hogy eloszlassa az AI-lufi kialakulásával kapcsolatos félelmeket.

Bár az új mesterséges intelligencia (AI) modellek fejlesztéséhez szükséges chipek meghatározó gyártója, az Nvidia kiváló számai és Jensen Huang vezérigazgató bizakodó kijelentései kedvező fogadtatásra találtak, az AI-buborék lehetősége továbbra is nyugtalanította a tőkepiaci szereplőket. A vállalat jelentése után ugyan átmenetileg javult a hangulat, ez gyorsan elillant: az Alphabetet leszámítva minden jelentős technológiai cég jelentős mínuszban fejezte be a hetet, és az iparág több más meghatározó vállalata is komoly veszteségeket szenvedett el.

Jelentős visszaesések

A héten az Amazon és a Microsoft befektetői jártak a legrosszabbul: az online kereskedelmi vállalat részvényei 6, a szoftveróriás papírjai pedig 7 százalékot estek.

A nagy kapitalizációjú technológiai cégek közül egyedül az Alphabet tudott erősödni, részvényei 8 százalékkal emelkedtek. A keresőóriás papírjai egész novemberben jól teljesítettek, többek között a Gemini3 AI-modell bevezetésének köszönhetően.

Figyelemre méltó, hogy több jelentős Nvidia-ügyfél részvénye is meredeken csökkent: az Oracle például 11 százalékot veszített a héten. A chipgyártók papírjai szintén zuhantak: az AMD és a Micron több mint 16, a Marvell Technology pedig 10 százalékos visszaesést könyvelt el.

A kvantumszámítástechnikával foglalkozó cégek sem tudtak kitérni a negatív trend elől: az IonQ részvényei 11, a D-Wave papírjai 13 százalékkal gyengültek. Az Nvidia-chipeket bérbe adó adatközpont-szolgáltató, a CoreWeave sem zárt jó hetet: a gyorsjelentést követő rövid emelkedés után esni kezdett, és végül 7 százalékos mínuszban fejezte be a hetet.

Mi áll a háttérben?

Az Nvidia szerdai gyorsjelentése előtt már láthatóan mérséklődött a mesterséges intelligencia körüli eufória, és egyre erősebben jelentek meg az iparági buborék kialakulásától tartó vélemények. Több jelentős befektető – köztük például a Bridgewater – is ráerősített ezekre az aggodalmakra, hangsúlyozva, hogy kevés jel utal arra, hogy az óriási AI-beruházások valóban megtérülnek majd.

(Forrás: fintech.hu)

(Borítókép: Depositphotos)

 


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?