
Jó év volt a 2019-es év a fintecheknek az ismertség növelésének szempontjából – írja Konstantin Rabin, a Kontomatik vezető marketingese a Finextrán. Rabin szerint a társadalom nagyobb szelete ismerhette meg az alternatív pénzügyi cégeket, a fintechek mibenlétét és az általuk ígért szolgáltatásokat. Emellett a 2019-es évben a kockázati tőkebefektetések is kedvezően alakultak.
A szakember szerint a növekvő számú fintech-banki együttműködések száma arra mutat, hogy a fintechek megfelelő helyre kerültek. A fintech terület a legtöbbet tárgyalt iparágak egyikévé vált. A startupok egyre decentralizáltabbá válnak, a több kontinensre kiterjedő fejlesztéseknek azonban megvan az ára is.
A szabályozó hatóságok idén kezdték el először mélyen belemenve vizsgálni azt, van-e legitimitásuk a fintech cégeknek. Illetve nincsenek arra utaló jelek, hogy a szabályozó hatóságok hozzáállása megváltozik a közeljövőben. Rabin a fintech cégek újdonságát és a tudáshiányt hozza magyarázatul. Akik követték idén a Fintechradart, azok tudják, hogy bőven voltak olyan ügyek, amelyek során alapvetően jóindulatú szabályozóknak kellett eljárniuk hanyag fintechekkel szemben.
Rabin szerint stabil és biztos ügyfélbázissal vágnak neki a fintech cégek a következő évtizednek. (Tekintsük akár 2019-et, akár 2020-at az évtized végének.) Erre a bázisra egy hagyományos pénzintézet is büszke lehetne, különösen annak tekintetében, hogy egy hagyományos banktól azt a jobb szolgáltatást várják az ügyfeleik, amit egy fintechtől már megkapnak.
Rabin azt a gyakran használt kifogást is felhasználja, hogy a fintech bevonja a pénzügyek világába azokat is, akiket a hagyományos szolgáltatók nem érnek el. Ennek az állításnak az igazságtartalmát, illetve a ténynek a létmódját is érdemes megvizsgálni jövőre. Jó-e az a bankolatlanoknak, hogy kockázati tőkéből működő cégek akarják őket tömegesen elérni.
Rabin végül három jóslatot fogalmaz meg. Az első szerint Európa felzárkózik a világhoz. Ez az európai szabályozási gyakorlatot ismerve, amely először vitatkozik, majd utána szabályoz, legalább is kétséges. Az amerikai precedens alapú jogalkotás és a kínai terv utasításos rendszer is gyorsabban szabályoz.
A másik trend a szolgáltatások még személyesebbé válása lesz. Ez ismét egy könnyen bemondható, ám viszonylag nehezen teljesíthető ígéret. Ugyanakkor a hagyományos szolgáltatáscsomagok – legyen szó banki termékekről vagy akár mobilszolgáltatásról – valóban rendkívül rugalmatlannak hatnak. Rabin szerint a bankolásból kihagyott közösségek szemében ellenségként megjelenő bankokkal szemben a fintechek labdába rúghatnak. A hagyományos pénzügyi szereplőkkel való együttműködést pedig az open banking és a nyílt API-k ágyaznak meg.
Végül pedig a bank-fintech partnerségek tekintetében a legvalószínűbb középutas megoldás mellett teszi le a voksát a szakember. Az egyik oldal, legyen szó a bankról vagy a fintechről, győzelme helyett a hibrid modellek létrejöttét tartja valószínűnek. Ehhez azonban a bankoknak kell kezdeményeznie Rabin szerint.
A teljes elemzést, mint mindig, érdemes elolvasni angolul is. Még ha a 2020-as évre szóló jóslatokkal Dunát is lehet rekeszteni.
Szólj hozzá