A frissen alapított bank kifejezetten a technológiai cégekre és a virtuális valutákat használó, rendkívül magas nettó vagyonú magánügyfelekre fókuszál – vagyis arra a piaci résre, amely a Silicon Valley Bank 2023-as összeomlása után maradt betöltetlen az innovációs szektor kiszolgálásában.
Az OCC (Office of the Comptroller of the Currency) szerdán jelentette be, hogy feltételesen jóváhagyta az Erebor Bank licenckérelmét. A bank nevét J. R. R. Tolkien A hobbit című művében szereplő „Magányos-hegyről”, Ereborról kapta. Az alapítók között olyan ismert szereplők állnak, mint Palmer Luckey, az Anduril védelmi technológiai vállalat társalapítója, valamint Joe Lonsdale, a 8VC és a Palantir társalapítója. A támogatók sorában megtalálható Peter Thiel befektetési cége, a Founders Fund is.
Az Erebor célja, hogy olyan szektorokat szolgáljon ki, mint a kriptovaluták, a mesterséges intelligencia vagy a védelmi ipar, átvéve azt a szerepet, amelyet korábban a Silicon Valley Bank töltött be a technológiai ökoszisztémában.
Az OCC közleményében hangsúlyozta, hogy a döntés előtt az Erebor kérelmét a többi bankhoz alkalmazott azonos standardok szerint vizsgálták meg. A közlemény idézte Jonathan V. Gould főellenőrt, aki így fogalmazott:
„A feltételes jóváhagyás az intézmény elkötelezettségét jelzi egy dinamikus és sokszínű szövetségi bankszektor iránt. Bizonyítja, hogy nem gördítünk általános akadályokat azok elé a bankok elé, amelyek digitális eszközökhöz kapcsolódó tevékenységeket kívánnak folytatni. Az OCC továbbra is támogatja az innovatív pénzügyi megközelítéseket, hogy biztosítsa egy erős, diverzifikált és a jövőben is releváns pénzügyi rendszer fennmaradását.”
(Forrás: fintech.hu)
(Borítókép: Depositphotos)
Szólj hozzá