Összesen több mint 55 milliárd forint értékben hozott forgalomba jelzáloglevelet, és az egyedüli intézmény volt Magyarországon, amely dedikáltan lakossági befektetőknek szánt jelzálogleveleket is értékesített. Mindezek mellett tavaly sikerrel zárult az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet első nemzetközi kibocsátása is. A kereslet alakulása visszaigazolja az MBH Jelzálogbank azon törekvését, hogy a hazai és a külföldi piacokon is aktív kibocsátóként legyen jelen, valamint egyértelműen jelzi a jelzáloglevelek iránti tartós befektetői bizalmat és az értékpapír finanszírozásban betöltött stabil szerepét.
A bank összesen 16 jelzáloglevél-kibocsátási tranzakciót hajtott végre 2025 során, és a korábbi évekhez képest új struktúrában, három különböző csatornán keresztül forgalmazott jelzáloglevelet. Ezek keretében öt alkalommal hazai intézményi befektetők számára, tíz alkalommal hazai lakossági befektetőknek, valamint egy alkalommal a nemzetközi tőkepiacon, euróalapon vont be forrásokat, tovább szélesítve befektetői bázisát, és erősítve piaci jelenlétét.
A hazai intézményi befektetőknek szánt, forintalapú jelzáloglevél-kibocsátások volumene 2025-ben 43,6 milliárd forintot tett ki. A lakossági befektetők számára az MBH Jelzálogbank 11,84 milliárd forint értékben értékesített a dedikáltan e körnek szánt jelzálogleveleket, amellyel 2025-ben egyedüli kibocsátóként volt jelen ebben a piaci szegmensben, új befektetői réteget vonva be a jelzáloglevél-piacra.
A nemzetközi intézményi befektetők felé a bank 100 millió euró össznévértékű jelzáloglevél-kibocsátással jelent meg. Az MBH Jelzálogbank első nemzetközi kibocsátásán kimagasló kereslet mutatkozott, a kibocsátás pedig mérföldkőnek számított a hitelintézet tőkepiaci stratégiájában, és jelentősen hozzájárult a forrásbevonás piaci diverzifikációjához.
Meghatározó szerep a hazai jelzáloglevél-piacon
A teljes hazai forintjelzáloglevél-piacon 195,3 milliárd forint értékben hoztak forgalomba jelzáloglevelet 2025-ben. Ebből az MBH Jelzálogbank kibocsátása 55,45 milliárd forintot, vagyis a teljes volumen 28,4 százalékát tette ki, ezzel első számú jelzáloglevél-kibocsátó volt a belföldi piacon. A hitelintézet a fenntartható finanszírozás területén is megtartotta stabil jelenlétét: a jelzáloglevél-piacon összesen 39,15 milliárd forint értékben került sor zöld kibocsátásokra, amelyből 8,39 milliárd forint az MBH Jelzálogbankhoz kapcsolódott.
„A 2025-ös év eredményei tükrözik tőkepiaci stratégiánk sikerét: a hazai jelzáloglevél-piacon a legnagyobb kibocsátóként voltunk jelen, miközben az intézményi, a lakossági és a nemzetközi befektetők számára egyaránt vonzó, kiszámítható befektetési lehetőségeket kínáltunk. Első nemzetközi kibocsátásunk mellett különösen büszkék vagyunk arra, hogy a lakossági jelzáloglevelek piacán egyedüliként tudtunk megjelenni, valamint arra, hogy zöld jelzálogleveleinkkel a fenntartható finanszírozás területén továbbra is aktívan hozzájárulunk a piac fejlődéséhez. Célunk változatlanul az, hogy stabil, hosszú távú forrásbevonással támogassuk a magyar jelzáloghitelezést, és erősítsük az MBH Jelzálogbank szerepét a hazai és a nemzetközi tőkepiacon” – mondta Dr. Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója.
Stabil működés, hosszú távú stratégia
Az MBH Jelzálogbank 1998 óta van jelen a hazai pénzügyi piacon, és 2018 óta refinanszírozó jelzálogbankként működik, fő tevékenysége a jelzáloghitelek refinanszírozása és a jelzáloglevél-kibocsátás. A bank 2021-ben készítette el Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét, amelyet 2025 elején felülvizsgált: bővítette a zöld hitelek feltételeit és a hatásvizsgálati módszertanát annak érdekében, hogy tovább erősítse szerepét a zöld finanszírozás piacán, és még aktívabb szerepet vállaljon a fenntartható pénzügyi átállásban. A Moody’s Ratings által kiadott Külső Minősítői Szakvélemény (SPO) a keretrendszert „jó” (SQS3) minősítéssel értékelte májusban, több kategóriában maximális pontszámot adva az MBH Jelzálogbanknak.
Az MBH Jelzálogbank célja, hogy a jövőben is aktív, innovatív kibocsátóként legyen jelen a jelzáloglevél-piacon, bővítse befektetői körét, valamint tovább erősítve a jelzáloglevelek szerepét a hosszú távon fenntartható, kiszámítható lakásfinanszírozásban is.
(Forrás: Sajtóközlemény)
(Borítókép: MBH)

Szólj hozzá