Két bajban lévő kriptós cégnek is hitelezett a Zipmex, ezzel pedig maga is bajba került. Ez lehet a következő kriptós cég, amit elvisz a Celsius bedőlése.


Kezdhetnek aggódni a Zipmex kriptotőzsde ügyfelei: a tőzsde leállította a betétek kivételének lehetőségét múlt héten. Most pedig 50 millió dollárnyi befektetést szeretne összegyűjteni, hogy kiegyensúlyozza a könyveit. Ez a két információ nem néz ki jól egymás mellett.

A cég közben azzal próbálkozik, hogy vagy eladja önmagát vagy legalább egy részét eladja. A válságos helyzetet az idézte elő, hogy a Zipex a Babel Finance és a Celsius Network cégeknek is nyújtott kölcsönt. Ezek közül a Celsius már csődöt jelentett, a Babel-t egyszerűen csak problémásnak nevezi a cégek pénzügyeivel tisztában lévő forrásokra hivatkozva a Bloomberg.

A Zipmex az egyik cégnek 48 millió dollárt, a másiknak ötmillió dollárt hitelezett. Az ázsiai piacon aktív tőzsde a thaiföldi pénzügyi szabályozó alá tartozik a weboldala szerint. Szingapúrban fozetési szolgáltatóként van bejegyezve, pedig ott a helyi szabályozó által a kriptós cégeknek létrehozott licencet is igényelhetett volna.

A Zipmex magas, tíz százalékos kamatozású betéti számlát kínált eddig az ügyfeleinek. A thai tőzsdefelügyelet egyelőre vizsgálódik, hogy mindezt a törvényeknek megfelelve tette-e.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?