Léteznek olyan kulturális jelenségek, amiket a popkultúrából ismerünk, de élőben nem szoktunk látni. Ilyen a gyerek első MLM-rendszere, a cserkész süti, a zsebpénzért végzett házimunka vagy a ház előtt felállított limonádé áruda. Mivel azonban amerikában ezek létező jelenségek, ezért statupok is alapulnak a digitalizálásukra.
Az egy éve indult Mighty a limonádé árulást próbálja átemelni a digitális térbe. A cég szolgáltatásait igénybe vevő gyerekek olyan online boltokat nyithatnak, mint a Shopify-t használó cégek – írja a Techcrunch.
A startup legendája szerint az egyik alapító gyermeke, aki egy kis, Costa Rica-i hatfős osztályba járt, ihlette a szolgáltatást. Mivel az apuka tartott attól, hogy a gyereke lemarad, ezért a hivatalos tananyag mellett a Khan Academyről kezdte oktatni a lányát, aminek a gyerek nem túlzottan örült. Ez utóbbi teljesen érthető, ki akarna a hivatalos házi után új házit kapni otthon.
Erre ez apuka, Ben Goldhirsh előállt azzal, hogy a lányai a szabadidejükben készített karkötőket árulhatnák az interneten. Ehhez matek is kell, vállalkozói ismeretek is, és a raktárkészlet is jobban eláll, mint a limonádé. A projektből siker lett és hamarosan már az ismerősök gyerekeinek adott tanácsot.
A Mighty trükkje, azon túl, hogy van egy aranyos legendája, az, hogy munkát ad azoknak a 14 évnél idősebb gyerekeknek, akik nehezen találnak nyári munkát maguknak. (A Fintechradar nem egyeztetett és nem hivatalos álláspontja szerint a nyár nem is arra való, hogy a gyerekek dolgozzanak akkor.) A befektetők viszont eddig 6,5 millió dollárral díjazták az ötletet, ami tanulási, munka és vállalkozási lehetőséget ígér a gyerekeknek.
A szolgáltatásnak van egy trükkje is: van olyan digitális nyomdai partnere, ami vászonszatyrokat, pólókat tud gyártani a gyerekrajzokból.
Szólj hozzá