A potenciális vevők korábban 53 milliárd dollárt kínáltak a PayPalért, az igazgatótanács azonban túl alacsonynak ítélte az összeget.

Több mint 13 százalékkal zuhant a PayPal árfolyama pénteken, miután olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint a Stripe és az Advent International elállt a fizetési vállalat felvásárlásától. 

A Bloomberg információi alapján a Stripe és az Advent International magántőke-befektetési társaság már nem folytatja a PayPal megszerzésére irányuló törekvéseit. A két vállalat a nyár elején 53 milliárd dolláros ajánlatot tett a fizetési szolgáltatóra, ezt azonban a PayPal igazgatótanácsa nem fogadta el.

Az ajánlati ár 28 százalékkal haladta meg a PayPal akkori tőzsdei árfolyamát, mégis messze volt attól az értékeltségtől, amelyet a vállalat fénykorában elért. A PayPal piaci kapitalizációja 2021-ben, történelmi csúcsán még körülbelül 360 milliárd dollárra rúgott.

Az értesülések szerint ugyanakkor nem csupán az ajánlat összege okozott bizonytalanságot. A PayPal vezetése azt is mérlegelte, hogy a tranzakció megkapná-e a szükséges szabályozói jóváhagyásokat, illetve megfelelően biztosított-e a felvásárlás finanszírozása.

Augusztus közepén még napirenden volt az üzlet

Különösen éles fordulatot jelent a mostani fejlemény annak fényében, hogy alig két héttel korábban még úgy látszott, egyik fél sem mondott le a megállapodásról. A Wall Street Journal augusztus közepén még arról írt, hogy a tárgyalások tovább folytatódnak.

A legfrissebb információk alapján azonban mára minimálisra csökkent az esélye annak, hogy létrejöjjön az üzlet. A piac azonnal reagált: a PayPal részvényeinek árfolyama több mint 13 százalékkal esett. A jelentős zuhanás arra utal, hogy a befektetők már részben számoltak egy esetleges felvásárlással, így annak meghiúsulása komoly negatív meglepetést jelentett számukra.

Átszervezéssel keres új irányt a PayPal

Mindeközben a PayPal saját működésének megújításán is dolgozik. A vállalat februárban Enrique Lorest nevezte ki vezérigazgatónak, miután az Apple, a Google és más technológiai óriások erősödő jelenléte egyre nagyobb kihívást jelentett számára a digitális fizetési piacon.

Lores hivatalba lépése óta átfogó szervezeti átalakítást indított. A PayPal tevékenységét három meghatározó üzleti egységre osztotta. Önálló területként működik a Venmo, külön egységhez kerültek a fogyasztói és kereskedői checkout-megoldások, míg a harmadik üzletág a Braintree-t, a kis- és középvállalkozások fizetésfeldolgozását, valamint a kriptós tevékenységet fogja össze.

Az átalakítás részeként a vezérigazgató a PayPal kockázatitőke-befektetési üzletágát is felszámolta. A lépés azt jelzi, hogy a vállalat a jövőben fókuszáltabb, kevesebb területre koncentráló működési modellben gondolkodik.

1,5 milliárd dolláros megtakarítást várnak az AI-tól

Az új stratégia másik meghatározó eleme a költségek visszafogása. Lores májusban arról beszélt, hogy a PayPal AI-jal egyszerűsítené belső működését, felszámolná a szervezeti párhuzamosságok egy részét, és hatékonyabb munkafolyamatokat alakítana ki. A tervek szerint mindez két-három éves időtávon mintegy 1,5 milliárd dolláros megtakarítást eredményezhet.

A felvásárlási tárgyalások meghiúsulása ezzel együtt további terhet helyezhet a vállalat vezetésére. Mivel egy külső vevő megjelenésének lehetősége egyelőre lekerült a napirendről, a cégnek most saját átalakítási stratégiájával kell megmutatnia, hogy képes ismét tartós növekedési pályára kerülni a digitális fizetések egyre kiélezettebb versenyében.

(Forrás: Finextra)

(Borítókép: Depositphotos)


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?