Új módon fejti meg a Walmart a kiszállítás problémáját
Okos zárakkal már eddig is működött a cég kiszállítós szolgáltatása, de a mostani az első garázsnyitós próbálkozás.
Egyelőre egy, az Arab Emirátusokban működő banknál jelenik meg a bankkártya, de reménykedhetünk az elterjedésében.
Az SZJA-mentesség mellett is emeltek a fiatalok fizetésén a munkáltatók. A kedvezmény kifutása után viszont nehéz lehet megtartani őket.
Okos zárakkal már eddig is működött a cég kiszállítós szolgáltatása, de a mostani az első garázsnyitós próbálkozás.
Az első negyedév harminc százaléka után a második üzleti negyedévben is harminc százalékkal bővült a kártyás tranzakciók száma és volumene az OTP Csoport adatai szerint.
Folytatódik az Apple vesszőfutása Európában, most épp a a francia fejlesztők jelezték, hogy ők is elégedetlenek a cég fizetési megoldásával.
Hackerek fértek hozzá az androidos Wiseasy fizetési terminálokat távmenedzselő rendszerhez. A törésben több ezer kártyás fizetést kezelő POS-terminál lehet érintett Ázsiában.
A Netflix egyes piacokon már megúszhatja azt, hogy jutalékot fizet a cégnek. Nagy érvágás lesz ez az Apple-nek.
A cég időnként megpróbál valahogy lecsapni a jelszót megosztó felhasználókra, és azokra, akik családi fiókot használnak, de nem költöznek össze egy lakásba. Szerencsére máshol teszteli az ötletét.
Tovább terjed a piaci pesszimizmus a fintech startupok között. A Stripe a 95 milliárdos tavalyi értékelését alkudja éppen le.
© 2016 FinTech Radar | Minden jog fenntartva.