Bitcoin-technológiát tesztel a világ egyik legnagyobb bankja
A BNP Paribasnak van pénze kísérletezni: legalább három olyan projektje van, amelyben központi szerepet játszik a blockchain.
A befektetők még óvatosak az oktatási startupokkal, de egy szakértő szerint az lesz a következő izgalmas terület.
Akadnak feleslegesen elköltött vagy elszivárgott millió dollárok egy állam méretű szervezetben. Itt-ott elszórva, tévesen kiosztva, neadj’ isten ellopva. Szerencsére vissza lehet terelni őket.
A BNP Paribasnak van pénze kísérletezni: legalább három olyan projektje van, amelyben központi szerepet játszik a blockchain.
Az IBM Watson azzal mutatkozott be, hogy embereket győzött le egy, a nyelvi trükkökre ügyesen építő kvízműsorban, azóta volt már orvos és jogász is. Különlegessége: remekül dolgozik emberekkel.
A cég 625 millió dollárt adott egy API-gyáros cégért. A Google egy lépéssel az Amazonhoz is közelebb került.
Egy amerikai csapatnak sikerült létrehozni a pofátlan, de mégis szerethető pénzügyi szolgáltatást. A Digit a saját pénzünket dugdossa előlünk, de nem lehet rá haragudni.
A Fidget Cube csak arra jó, hogy babráljunk vele. Több különböző módon. Még kattogni is tud! Ugye, hogy vágytok rá?
32 milliárd dollárért vette meg a japán Softbank a legtöbb okostelefon és okoseszköz agyát adó processzorok tervezőjét, a brit ARM-et, amely nélkül összedőlne a kütyükre épített világunk.
Az egész világon óvatosabbak lettek a befektetők. Kína nélkül nagyot estek volna a számok, főleg a kockázati tőke volt kevés.
© 2016 FinTech Radar | Minden jog fenntartva.